Omega, Omega, Omega (1982)
Pop
Rock
Omega, Omega, Omega (1982)
1982-ben ünnepelte az Omega együttes fennállásának huszadik évfordulóját, ebből az alkalomból novemberben öt koncertes sorozatot adtak az újonnan átadott Budapest Sportcsarnokban. Az eseményen ott volt Jancsó Miklós és Hernádi Gyula is, akik fikciós elemekkel teletűzdelt bő egy órás dokumentumfilmet készítettek róla. A fellépések érdekessége, hogy itt hangoztak el először az akkoriban divatos újhullámos hangzáshoz igazodni próbáló Omega XI album dalai, melyen a korábbinál nagyobb szerepet kapott az elektronika, a komputertechnika (ekkortól használták a Szalay testvérek által kifejlesztett Muzix81-et), Mihály Tamás például szintetizátoron játszotta rajta a basszusszólamokat. A fiatalok érdeklődését mégsem sikerült vele felkelteni. Viszont a zenekar eljátszott mindent, ami a két évtizedben jellemezte őket: az emblematikus Gyöngyhajú lány-tól az Életfogytig rock and roll-on át az Őrültek órája című dalig.
![Vibe Changers x Szász Ági x MC Kemon x KRSA (PASO): Döntő](https://zenehaza.hu/storage/15192/conversions/vibe_changers_07_30-webp.webp)
![Firebirds Cirkuszi Társulat – Freak Fusion Cabaret](https://zenehaza.hu/storage/16190/responsive-images/240810_Firebirds_Cirkuszi_Tarsulat_1200x628_szn___webp_1200_628.webp)
![Zséda – Dívák & Ikonok kiállítás exkluzív](https://zenehaza.hu/storage/14624/responsive-images/240821_divak_kiallitas_exkluziv_zseda_1200x628_szn___webp_702_367.webp)
![Kokopelli Jazz Matiné](https://zenehaza.hu/storage/14272/conversions/240831_Kokopelli_Jazz_Matine_1200x628_szn-webp.webp)
![Shirley Horn – a nyugodt díva](https://zenehaza.hu/storage/16187/responsive-images/mozes_tamara_shirley_horn_1200x628___webp_840_439.webp)
![Szakcsi Lakatos Róbert Trio feat. Bolla Gábor](https://zenehaza.hu/storage/15188/responsive-images/szakcsi_lakatos___webp_1344_703.webp)
![Muzsikusok kávéháza: Sörös Jenő és zenekara](https://zenehaza.hu/storage/16180/responsive-images/20230321_KONCERT_patai_es_zenekara_muzsikusok_kavehaza_4_1200x628px_szovegnelkul-%281%29___webp_1200_628.webp)
![Lunchtime koncert – Háromhuszonegy Quintet](https://zenehaza.hu/storage/16224/conversions/240919_Lunchtime_Haromhuszonegy_Quintet_1200x628_szn-webp.webp)
![ROBOTORGONA](https://zenehaza.hu/storage/16181/conversions/20231006_koncert_robotorgona_1200x628px_szovegnelkul-webp.webp)
![Farinelli és sorstársai – sztárok vagy áldozatok?](https://zenehaza.hu/storage/16255/responsive-images/240929-Farinelli-1200x628___webp_411_215.webp)
![Sababa 5 (ISR) | Said Chalaban (MAR/HUN) lemezbemutató](https://zenehaza.hu/storage/15152/responsive-images/241002_sababa5_1200x628_szovegnelkul___webp_840_439.webp)
![Kode9 (SCO) | Lee Gamble (GBR) | AIWA | asvany](https://zenehaza.hu/storage/16207/conversions/MZH-kode9-leegamble-FBevent-v2-(1)-webp.webp)
![15 év dalai – a Kiskalász zenekar szülinapi koncertje](https://zenehaza.hu/storage/15692/conversions/Kiskalasz_5-webp.webp)
![Muzsikusok kávéháza: Taligás Tibor](https://zenehaza.hu/storage/15726/conversions/230404_ELOADAS_Pikacs-István_muzsikusok-kávéháza-_5_szovegnelkul_1200x628px-webp.webp)
![Babazuri – Kerekítő Tippentő Benedek Krisztával](https://zenehaza.hu/storage/16184/responsive-images/kerekito-%282%29___webp_503_263.webp)
![Palágyi Ildikó: A csodakert, vendég: Cakó Ferenc](https://zenehaza.hu/storage/15729/responsive-images/pal%C3%A1gyi_ildik%C3%B3_sajt%C3%B302-%281%29-%281%29___webp_1254_672.webp)
![Jazzbeavató a Modern Art Orchestrával](https://zenehaza.hu/storage/16223/responsive-images/241026_Jazzbeavato_a_Modern_Art_Orchestraval_1200x628_szn___webp_839_439.webp)
![Talpuk alatt fütyül a szél (1976)](https://zenehaza.hu/storage/16254/responsive-images/241029-Talpunk-alatt-1200x628___webp_840_439.webp)
![Világfalu – zenei szabadegyetem: Weyer Balázs](https://zenehaza.hu/storage/16258/conversions/241030-Világfalu-Weyer-B-1200x628-webp.webp)
![Gitárhősök #2: Jimmy Page, Jeff Beck, Eric Clapton (UK, 60s)](https://zenehaza.hu/storage/16263/responsive-images/Jimmy-Page-%281%29___webp_2560_1357.webp)
![A jazz nagy egyéniségei #10 – Bill Frisell](https://zenehaza.hu/storage/16267/responsive-images/Bill_Frisell-%281%29___webp_1673_879.webp)
![Zenei műszótár: szvit](https://zenehaza.hu/storage/15709/conversions/ground-webp.webp)
![Sun Kil Moon & Amoeba lemezbemutató koncert (USA/HUN)](https://zenehaza.hu/storage/16253/responsive-images/241123-Sun-kil-moon-1200x628___webp_411_215.webp)
![Vakvagányok (2001)](https://zenehaza.hu/storage/16193/responsive-images/ground___webp_1200_628.webp)
![Babazuri – Tündérfátyol, Zeneszó](https://zenehaza.hu/storage/16186/responsive-images/tunderfatyol-zeneszo___webp_385_203.webp)
![Szubjektív! Batta András sorozata – A virtuózok világa - a világ virtuózai #3](https://zenehaza.hu/storage/15693/responsive-images/batta-%281%29___webp_2400_1290.webp)
![Advent és Karácsony misztikus dalai](https://zenehaza.hu/storage/16257/responsive-images/250302-A-minimalizmus-1200x628___webp_1003_524.webp)
![A minimalizmus ezer éve](https://zenehaza.hu/storage/16260/conversions/250302-A-minimalizmus-1200x628-webp.webp)