Partitúra Live – Hátrányból előny
Klasszikus/Kortárs
Partitúra Live – Hátrányból előny
Miklósa Erika, Batta András és Novák Péter Partitúra Live sorozata a Magyar Zene Házában. Az öt éve futó Partitúra című TV-műsor a Duna TV-n vált népszerűvé, ám 2023-ban beköltözött a Zene Házába is színpadra szabott változatban, ahol új találkozásokkal gazdagítjuk az eddigieket – ezúttal Borsodba látogatunk, pontosabban hozzuk el Budapestre a környék inspiráló történeteit. A „BAZ” (Borsod-Abaúj-Zemplén) fogalom, egyik olyan területe az országnak, ahol az emberek nagy része nehezen és kevésből él. Számos sztereotípia kötődik a vidékhez, miközben nem ismerjük eléggé, sokan rácsodálkoznak, milyen rengeteg érték van ott is. Tehetség, akarat, tenni akaró és tudó, kifogásokat nem kereső emberek. Olyan valakik, akik képesek a hátrányból előnyt faragni.
Benkő Fruzsina szociális munkás, az InDaHouse közösségi ház alapítója, rengeteg önkéntest megmozgatva, fejlesztő foglalkozásokat tart a borsodi falvakban. Gyakorlati példát mutat arra, hogyan tehetünk azért, hogy a magasztos elképzelések valós segítséggé váljanak. A segítő hálózatát szinte a semmiből hozta létre, tapasztalatai révén és az önkéntesség erejét felhasználva pontosan tudja, mit és hogyan lehet tenni azért, hogy ne vesszenek el az álmok, sőt legyen ambíció ahhoz, hogy megvalósíthassuk azokat, bárhonnan is jövünk.
Miklósi Ákos, a Common Vibe Egyesület alapítója: ő a közös zenélést, a közös élményt, a kreativitást hívja partnerül. A periférián tengődő, nagyrészt Ózd környéki, hátrányos helyzetű roma családok gyermekeinek valós közösségi élményt teremtenek és a zenei sikerélmények valamint az alkotás öröme által segítik az önértékelési zavarok, önbecsülési problémák leküzdését, lehetőséget biztosítanak arra, hogy egy nyitott, elfogadó környezetben bontakozhassák ki a tehetségüket a többségében nagyon is muzikális gyerekek. Az elmúlt években zenekaruk is lett, a Várkonyi Csibészek már külföldön is koncerteztek, az interneten pedig milliós nézettséget értek el az egyik dalukkal. Most a Zene Házában is zenélnek majd.
Az est során megemlékezünk az augusztus végén elhunyt Nagy Bendegúz rehabilitációs és környezettervező szakmérnökről is, aki egy gyerekkori baleset miatt egész életét kerekesszékben töltötte, de ez sem tartotta vissza attól, hogy beutazza a világot: harcolt a sérült emberek jogaiért, több mint száz országot "gurult végig", most pedig egy igazán nagy utazásra indult. Fényképei itt lesznek velünk.
Az est folyamán élőzene is lesz, Borsodból érkező fiatal, tehetséges zenészek érkeznek a Zene Házába.
A Zene Házában megvalósuló Partitúra Live sorozat szerkesztője Száraz Eszter.
Házigazdák: Miklósa Erika, Batta András, Novák Péter