Ramazuri – A mesék világa
Programsorozat
Zenepedagógia
Interaktív
Összművészet
Ramazuri – A mesék világa
Folytatódik nagysikerű sorozatunk, a RAMAZURI! A korábbiakhoz hasonlóan ezen a napon is átalakul a Magyar Zene Háza, hogy fogadja a családokat, akik mindenfelé barangolva a legkülönbözőbb foglalkozásokon vehetnek részt. Sőt, aki a program két órája alatt, pecséteket gyűjtve az „útlevelébe” több helyszínt is meglátogat, akár a Zene Háza kitüntetését is megszerezheti! Újdonság azonban a korábbiakhoz képest, hogy ezúttal minden foglalkozás egyetlen témához kapcsolódik, mégpedig ezúttal a mese lesz a téma! Táncház, mesés zenejáték, interaktív foglalkozások egyaránt megtalálhatóak lesznek a barangolás során, amik mind egy-egy meséhez kapcsolódnak majd, természetesen a zenén keresztül! Megijedni azonban nem kell, senkinek nem kötelező semmi, legfeljebb kipróbálni érdemes! Abban bízunk, hogy aki ellátogat ezen a napon hozzánk, úgy érzi majd, nemcsak a Zene Házát, de a Mesék Birodalmába is ellátogatott!
MENETREND
(HELYSZÍNEK, FOGLALKOZÁSOK KAPACITÁSA)
10.30 és 12.30 között látogass meg legalább 6 helyszínt, és töltsd meg pecsétekkel az „útleveled”! Bizonyos események kezdési időponthoz vannak kötve, de a Magyar Zene Háza 2. emeletén biztosan találsz egy magányosan szomorkodó zenepedagógust! 😉
A turnusokban futó foglalkozásokhoz menetközben már nincs lehetőség csatlakozni, kérjük, várd meg a következő kezdési időpontot!
FOGLALKOZÁSOK: (helyszín, kapacitás, kezdési időpontok)
Kuflik zenei és zörej műhely (Koncertterem, 120 fő)
"Tudsz kiadni olyan hangot, mint amikor Zödön ugrál? Tudsz úgy dadogni, mint Fityirc? El tudod rappelni velünk a Kuflik főcímdalát? Érdekel, hogyan készülnek egy animációs film zenéi és hangeffektjei? Szeretnéd élőben megszólaltatni egy filmrészlet zörejeit? Akkor várunk a műhelyfoglalkozásra, ahol a népszerű "Egy kupac kufli" filmek zeneszerzője és hangdizájnere, Alpár Balázs és zenésztársai segítségével próbálhatod ki a hangeffektezést és közös zenélést a kuflik kedvesen őrült világában."
Kezdési időpontok: 10:40, 11:40
Mesetáncház a Hacacáré Társulattal (Előadóterem - 50 fő)
A mesetáncház során egy komplex, mesébe ágyazott foglalkozáson keresztül kalauzoljuk el a gyerekeket a népi gyermekjátékok, magyar néptáncok, énekes és hangszeres dallamok világába. A gyerekek nemcsak a mese előadásában és megélésében vehetnek részt, hanem ahogy halad előre a történet fonala, egyre több tánclépéssel, énekkel, mondókával és hangszerrel is megismerkedhetnek!
Kezdési időpontok: 10:45, 11:30
Indiai mesetánc Ádász Maricával (Könyvtár, 2. emelet – 50 fő)
Fedezzétek fel India varázslatos világát, ahol az indiai mitológia lenyűgöző történetei kelnek életre. Az esemény során nem csak hallhattok a híres hindu istenségek történeteiről, hanem a részesei is lehettek! A résztvevőkkel együtt közösen eljátszunk egy kiválasztott történetet, alkalmazva a dél-indiai klasszikus Bharatanatyam táncban használt kézjeleket és mozdulatokat.
Kezdési időpontok: 10:30, 11:00, 11:30, 12:00
Hogyan tanultak meg muzsikálni az emberek? – zenés drámajáték egy afrikai mese alapján Gulyás Annával (Zenepedagógiai terem, 2. emelet – 50 fő)
Fedezzétek fel a Mesenap keretében India varázslatos világát, ahol az indiai mitológia lenyűgöző történetei kelnek életre. Az esemény során nem csak hallhattok a híres hindu istenségek történeteiről, hanem a részesei is lehettek! A résztvevőkkel együtt közösen eljátszunk egy kiválasztott történetet, alkalmazva a dél-indiai klasszikus Bharatanatyam táncban használt kézjeleket és mozdulatokat.
Kezdési időpontok: 10:30, 11:00, 11:30, 12:00
TOVÁBBI FOGLALKOZÁSOK
10:30 és 12:30 között folyamatosan a 2. emeleten:
1. Állati muzsikák – állatmesék zenéi Tamási Borival (220)
2. Lúdanyó bábjai – árnybábok készítése Ravel muzsikájához Dabasi Ágival és Kőszegi-Simon Judittal (209 – LAB)
3. Lúdanyó meséi – Ravel klasszikus szvitjének muzsikája Tápai Dórával (2. emeleti folyosó)
4. A legkisebb hang története – népzenei hangok Kerekes Enikővel (2. emeleti folyosó)
5. A ritmus mesés sétája – zenés mesés ritmusok Kardos Katával (2. emeleti folyosó)
6. Szerencsés János muzsikája – egy blues mese Tarr Ferivel (1. emelet)
Jegyárak
3 éves kortól minden érdeklődő számára külön jegy vásárlása szükséges.
![Vibe Changers x Szász Ági x MC Kemon x KRSA (PASO): Döntő](https://zenehaza.hu/storage/15192/conversions/vibe_changers_07_30-webp.webp)
![Firebirds Cirkuszi Társulat – Freak Fusion Cabaret](https://zenehaza.hu/storage/16190/responsive-images/240810_Firebirds_Cirkuszi_Tarsulat_1200x628_szn___webp_1200_628.webp)
![Zséda – Dívák & Ikonok kiállítás exkluzív](https://zenehaza.hu/storage/14624/responsive-images/240821_divak_kiallitas_exkluziv_zseda_1200x628_szn___webp_702_367.webp)
![Kokopelli Jazz Matiné](https://zenehaza.hu/storage/14272/conversions/240831_Kokopelli_Jazz_Matine_1200x628_szn-webp.webp)
![Shirley Horn – a nyugodt díva](https://zenehaza.hu/storage/16187/responsive-images/mozes_tamara_shirley_horn_1200x628___webp_840_439.webp)
![Szakcsi Lakatos Róbert Trio feat. Bolla Gábor](https://zenehaza.hu/storage/15188/responsive-images/szakcsi_lakatos___webp_1344_703.webp)
![Muzsikusok kávéháza: Sörös Jenő és zenekara](https://zenehaza.hu/storage/16180/responsive-images/20230321_KONCERT_patai_es_zenekara_muzsikusok_kavehaza_4_1200x628px_szovegnelkul-%281%29___webp_1200_628.webp)
![Lunchtime koncert – Háromhuszonegy Quintet](https://zenehaza.hu/storage/16224/conversions/240919_Lunchtime_Haromhuszonegy_Quintet_1200x628_szn-webp.webp)
![ROBOTORGONA](https://zenehaza.hu/storage/16181/conversions/20231006_koncert_robotorgona_1200x628px_szovegnelkul-webp.webp)
![Farinelli és sorstársai – sztárok vagy áldozatok?](https://zenehaza.hu/storage/16255/responsive-images/240929-Farinelli-1200x628___webp_411_215.webp)
![Sababa 5 (ISR) | Said Chalaban (MAR/HUN) lemezbemutató](https://zenehaza.hu/storage/15152/responsive-images/241002_sababa5_1200x628_szovegnelkul___webp_840_439.webp)
![Kode9 (SCO) | Lee Gamble (GBR) | AIWA | asvany](https://zenehaza.hu/storage/16207/conversions/MZH-kode9-leegamble-FBevent-v2-(1)-webp.webp)
![15 év dalai – a Kiskalász zenekar szülinapi koncertje](https://zenehaza.hu/storage/15692/conversions/Kiskalasz_5-webp.webp)
![Muzsikusok kávéháza: Taligás Tibor](https://zenehaza.hu/storage/15726/conversions/230404_ELOADAS_Pikacs-István_muzsikusok-kávéháza-_5_szovegnelkul_1200x628px-webp.webp)
![Babazuri – Kerekítő Tippentő Benedek Krisztával](https://zenehaza.hu/storage/16184/responsive-images/kerekito-%282%29___webp_503_263.webp)
![Palágyi Ildikó: A csodakert, vendég: Cakó Ferenc](https://zenehaza.hu/storage/15729/responsive-images/pal%C3%A1gyi_ildik%C3%B3_sajt%C3%B302-%281%29-%281%29___webp_1254_672.webp)
![Jazzbeavató a Modern Art Orchestrával](https://zenehaza.hu/storage/16223/responsive-images/241026_Jazzbeavato_a_Modern_Art_Orchestraval_1200x628_szn___webp_839_439.webp)
![Talpuk alatt fütyül a szél (1976)](https://zenehaza.hu/storage/16254/responsive-images/241029-Talpunk-alatt-1200x628___webp_840_439.webp)
![Világfalu – zenei szabadegyetem: Weyer Balázs](https://zenehaza.hu/storage/16258/conversions/241030-Világfalu-Weyer-B-1200x628-webp.webp)
![Gitárhősök #2: Jimmy Page, Jeff Beck, Eric Clapton (UK, 60s)](https://zenehaza.hu/storage/16263/responsive-images/Jimmy-Page-%281%29___webp_2560_1357.webp)
![A jazz nagy egyéniségei #10 – Bill Frisell](https://zenehaza.hu/storage/16267/responsive-images/Bill_Frisell-%281%29___webp_1673_879.webp)
![Zenei műszótár: szvit](https://zenehaza.hu/storage/15709/conversions/ground-webp.webp)
![Sun Kil Moon & Amoeba lemezbemutató koncert (USA/HUN)](https://zenehaza.hu/storage/16253/responsive-images/241123-Sun-kil-moon-1200x628___webp_411_215.webp)
![Vakvagányok (2001)](https://zenehaza.hu/storage/16193/responsive-images/ground___webp_1200_628.webp)
![Babazuri – Tündérfátyol, Zeneszó](https://zenehaza.hu/storage/16186/responsive-images/tunderfatyol-zeneszo___webp_385_203.webp)
![Szubjektív! Batta András sorozata – A virtuózok világa - a világ virtuózai #3](https://zenehaza.hu/storage/15693/responsive-images/batta-%281%29___webp_2400_1290.webp)
![Advent és Karácsony misztikus dalai](https://zenehaza.hu/storage/16257/responsive-images/250302-A-minimalizmus-1200x628___webp_1003_524.webp)
![A minimalizmus ezer éve](https://zenehaza.hu/storage/16260/conversions/250302-A-minimalizmus-1200x628-webp.webp)