Ramazuri – Gyereknapi Zenevár
Programsorozat
Ismeretterjesztés
Klasszikus/Kortárs
Improvizáció
Ramazuri – Gyereknapi Zenevár
A Magyar Zene Háza ezen a napon nevet változtat, és Gyerekek Háza lesz belőle! Sőt, Zenevár, ahol – biztosan kitalálták - a zene vár. De nem csak nevet változtat, át is alakul a Ház, ugyanis családi programunk nem a megszokott terekben zajlik, hanem nagysikerű sorozatunk, a RAMAZURI-nak megfelelő módon, az épület legkülönbözőbb pontjain lehet majd zenével játszani, hangszerekkel ismerkedni, foglalkozásokon részt venni. Sőt, aki a program két órája alatt legalább hat helyszínen pecsétet szerez az „útlevelébe”, az egy apró ajándékkal is gazdagabb lesz! Mi leginkább mégis abban bízunk, hogy mindenkit, aki ellátogat erre a különleges gyereknapi barangolóra, a zene örömével ajándékozunk meg.
MENETREND
(HELYSZÍNEK, FOGLALKOZÁSOK KAPACITÁSA)
10.30 és 12.30 között látogass meg legalább 6 helyszínt, és töltsd meg pecsétekkel az „útleveled”! Bizonyos események kezdési időponthoz vannak kötve, de a Magyar Zene Háza 2. emeletén, vagy a szabadtéri színpadunkon biztosan találsz egy magányosan szomorkodó zenepedagógust! 😉
A turnusokban futó foglalkozásokhoz menetközben már nincs lehetőség csatlakozni, kérjük, várd meg a következő kezdési időpontot!
FOGLALKOZÁSOK: (helyszín, kapacitás, kezdési időpontok)
Családi zenekar Tápai Dórával (Koncertterem, 70 fő)
Itt van végre a lehetőség, hogy a család kipróbálhassa magát a világot jelentő deszkákon! Tápai Dóra, a Magyar Zene Háza zenepedagógusának segítségével ráadásul a siker garantált. Ugyanis olyan játékokkal készül, ahol a legkisebbtől a legnagyobbig, bárki megtalálja a helyét a zenekarban, hogy a zene örömével térhessené haza.
Kezdési időpontok: 10:40, 11:20, 12:00
„A hangfürdő varázsa” Bede Fannival (Előadóterem, 50 fő)
A foglalkozás során elmélyedünk a hangok rezgéseinek világában a tibeti hangtálak segítségével. A pörgősebb játékok során a különféle hangszíneket és hangmagasságokat fogjuk megfigyelni, a nyugodtabb játékok során a megszólaló hangfürdőben relaxálunk, illetve a foglalkozás záróakkordjaként a teljes hangzáshoz adjuk majd saját énekhangunkat is.
Kezdési időpontok: 10:30, 11:00, 11:30, 12:00
Kokas-foglalkozás Nagy Melindával (Zenepedagógiai terem – 40 fő)
Kokas Klára zenepedagógus, pszichológus, Kodály Zoltán tanítványa, aki Kodályi alapon nyugvó gyermekközpontú pedagógiát hozott létre. A zene ihlette improvizatív mozgások a gyerekek személyiségének kibontakoztatásához vezetnek. De a felnőttek is lehetnek újra gyerekek. Egy kis betekintést szeretnék adni a családoknak Kokas Klára örömközpontú, örömérzetű pedagógiájába. Melinda várja a kicsiket, nagyokat egyaránt. Játsszunk, énekeljünk, táncoljunk, rajzoljunk és engedjük, hogy a zene elvarázsoljon Mindannyiunkat!
Kezdési időpontok: 10:30, 11:10, 11:50
TOVÁBBI FOGLALKOZÁSOK:
10:30 és 12:30 között folyamatosan a 2. emeleten, illetve a szabadtéri színpadon:
- „Ne DOBd ki!” – ritmushangszer-készítés hulladékokból Dabasi Ágival és Tuza Mónival (Szabadtéri színpad)
- Találd ki! – hangszerfelismerő játék Kerekes Enikővel - (Kávézó előtt, 1. emelet)
- Vers-zengés Gusztin Juttival – megzenésített gyerekversek bábozással egybekötve (Könyvtár, 2. emelet)
- Népdal zsákbamacska Fráter Annával – kitapogatod melyik dalt rejti a zsák? (220)
- Hangulatjáték Ábrám Endrével – neked melyik klasszikus zenéhez melyik hangulat illik? (LAB)
- Hangszer-pakoló Tamási Borival – melyik hangszer melyik hangszercsalád? (2. emeleti folyosó)
- Ritmus rejtély Dorner Ottival – felismered melyik dalt rejti a rejtvény? (2. emeleti folyosó)
- „Minden szavad zenél!” - ritmusjáték Belegrai Gáborral – meghallod a zenét a szavakban? (2. emeleti folyosó)
Jegyárak
3 éves kortól minden érdeklődő számára külön jegy vásárlása szükséges.
![Vibe Changers x Szász Ági x MC Kemon x KRSA (PASO): Döntő](https://zenehaza.hu/storage/15192/conversions/vibe_changers_07_30-webp.webp)
![Firebirds Cirkuszi Társulat – Freak Fusion Cabaret](https://zenehaza.hu/storage/16190/responsive-images/240810_Firebirds_Cirkuszi_Tarsulat_1200x628_szn___webp_1200_628.webp)
![Zséda – Dívák & Ikonok kiállítás exkluzív](https://zenehaza.hu/storage/14624/responsive-images/240821_divak_kiallitas_exkluziv_zseda_1200x628_szn___webp_702_367.webp)
![Kokopelli Jazz Matiné](https://zenehaza.hu/storage/14272/conversions/240831_Kokopelli_Jazz_Matine_1200x628_szn-webp.webp)
![Shirley Horn – a nyugodt díva](https://zenehaza.hu/storage/16187/responsive-images/mozes_tamara_shirley_horn_1200x628___webp_840_439.webp)
![Szakcsi Lakatos Róbert Trio feat. Bolla Gábor](https://zenehaza.hu/storage/15188/responsive-images/szakcsi_lakatos___webp_1344_703.webp)
![Muzsikusok kávéháza: Sörös Jenő és zenekara](https://zenehaza.hu/storage/16180/responsive-images/20230321_KONCERT_patai_es_zenekara_muzsikusok_kavehaza_4_1200x628px_szovegnelkul-%281%29___webp_1200_628.webp)
![Lunchtime koncert – Háromhuszonegy Quintet](https://zenehaza.hu/storage/16224/conversions/240919_Lunchtime_Haromhuszonegy_Quintet_1200x628_szn-webp.webp)
![ROBOTORGONA](https://zenehaza.hu/storage/16181/conversions/20231006_koncert_robotorgona_1200x628px_szovegnelkul-webp.webp)
![Farinelli és sorstársai – sztárok vagy áldozatok?](https://zenehaza.hu/storage/16255/responsive-images/240929-Farinelli-1200x628___webp_411_215.webp)
![Sababa 5 (ISR) | Said Chalaban (MAR/HUN) lemezbemutató](https://zenehaza.hu/storage/15152/responsive-images/241002_sababa5_1200x628_szovegnelkul___webp_840_439.webp)
![Kode9 (SCO) | Lee Gamble (GBR) | AIWA | asvany](https://zenehaza.hu/storage/16207/conversions/MZH-kode9-leegamble-FBevent-v2-(1)-webp.webp)
![15 év dalai – a Kiskalász zenekar szülinapi koncertje](https://zenehaza.hu/storage/15692/conversions/Kiskalasz_5-webp.webp)
![Muzsikusok kávéháza: Taligás Tibor](https://zenehaza.hu/storage/15726/conversions/230404_ELOADAS_Pikacs-István_muzsikusok-kávéháza-_5_szovegnelkul_1200x628px-webp.webp)
![Babazuri – Kerekítő Tippentő Benedek Krisztával](https://zenehaza.hu/storage/16184/responsive-images/kerekito-%282%29___webp_503_263.webp)
![Palágyi Ildikó: A csodakert, vendég: Cakó Ferenc](https://zenehaza.hu/storage/15729/responsive-images/pal%C3%A1gyi_ildik%C3%B3_sajt%C3%B302-%281%29-%281%29___webp_1254_672.webp)
![Jazzbeavató a Modern Art Orchestrával](https://zenehaza.hu/storage/16223/responsive-images/241026_Jazzbeavato_a_Modern_Art_Orchestraval_1200x628_szn___webp_839_439.webp)
![Talpuk alatt fütyül a szél (1976)](https://zenehaza.hu/storage/16254/responsive-images/241029-Talpunk-alatt-1200x628___webp_840_439.webp)
![Világfalu – zenei szabadegyetem: Weyer Balázs](https://zenehaza.hu/storage/16258/conversions/241030-Világfalu-Weyer-B-1200x628-webp.webp)
![Gitárhősök #2: Jimmy Page, Jeff Beck, Eric Clapton (UK, 60s)](https://zenehaza.hu/storage/16263/responsive-images/Jimmy-Page-%281%29___webp_2560_1357.webp)
![A jazz nagy egyéniségei #10 – Bill Frisell](https://zenehaza.hu/storage/16267/responsive-images/Bill_Frisell-%281%29___webp_1673_879.webp)
![Zenei műszótár: szvit](https://zenehaza.hu/storage/15709/conversions/ground-webp.webp)
![Sun Kil Moon & Amoeba lemezbemutató koncert (USA/HUN)](https://zenehaza.hu/storage/16253/responsive-images/241123-Sun-kil-moon-1200x628___webp_411_215.webp)
![Vakvagányok (2001)](https://zenehaza.hu/storage/16193/responsive-images/ground___webp_1200_628.webp)
![Babazuri – Tündérfátyol, Zeneszó](https://zenehaza.hu/storage/16186/responsive-images/tunderfatyol-zeneszo___webp_385_203.webp)
![Szubjektív! Batta András sorozata – A virtuózok világa - a világ virtuózai #3](https://zenehaza.hu/storage/15693/responsive-images/batta-%281%29___webp_2400_1290.webp)
![Advent és Karácsony misztikus dalai](https://zenehaza.hu/storage/16257/responsive-images/250302-A-minimalizmus-1200x628___webp_1003_524.webp)
![A minimalizmus ezer éve](https://zenehaza.hu/storage/16260/conversions/250302-A-minimalizmus-1200x628-webp.webp)