Dorner Otti: Dzsungel Dzsembori
Interaktív
Improvizáció
Dorner Otti: Dzsungel Dzsembori
Szeretitek az állatokat? Szerettek kirándulni? Jártatok már a dzsungelben is? Ha elég bátrak vagytok, akkor gitározhatunk a tigris bajszán, a tenger cseppjeiből fűzhetünk hangláncot, és a szelek szárnyára felkapaszkodva énekelhetünk. A fán tekergő kígyók, a színes papagájok, de még a cincogó szúnyogok is mind segítségünkre lesznek az út során. Sok csörgő, zörgő hangszerrel is találkozhattok majd, az egyik nagyon hangos, a másik olyan, mint az eső, a harmadik meg annyira halk, hogy csak néma csendben mutatja meg a hangját. Ha összefogunk, együtt biztosan sikerül kijutni a sűrű dzsungelből. Gyertek velem, fedezzük fel együtt az állatok és a hangok birodalmát!
Praktikus információk:
Annak érdekében, hogy a gyerekek a lehető legjobban érezzék magukat és a kortársak között fel tudjanak oldódni, szeretnénk kérni, hogy kizárólag 6-10 éves gyerekeknek váltsanak jegyet, illetve csak abban az esetben, ha gyermekük nyitott arra, hogy 45 percig hozzátartozó nélkül is részt vegyen a programon. A felnőtteknek, család többi tagjának ajánljuk a foglalkozással párhuzamosan, az ő korosztályuknak kínált foglalkozást.
A foglalkozás a megadott helyszínen kezdődik, a végén azonban lekísérjük a gyerekeket az Előcsarnokban található találkozási ponthoz, ahol a család, esetleg más foglalkozásokon részt vett tagjaival tudnak találkozni. (Ha esetleg a párhuzamos foglalkozás tovább tartana, akkor természetesen megvárjuk, amíg az véget ér, és addig vigyázunk a gyerekekre.)
A foglalkozás magyar nyelven zajlik.
Music Edutainment Showcase, azaz MESH. Magyarul „HÁLÓ”, konkrétabban zenei élménypedagógiai találkozó. Ez a lényege ennek a két napnak, ahol igyekszünk minél több jó gyakorlatot bemutatni arra, hogyan lehet a zenét élményszerűen közvetíteni a nagyközönség, kiemelten a gyerekek felé. Fontos azonban, hogy ez egy találkozási lehetőség is: zenével és ezen keresztül egymással. Bízva abban, hogy a zene örömforrás jellegét felismerve egy olyan háló születik, ami egész életünkben megtart. A MESH 2025 – Zenei élménypedagógiai találkozó szombati napján (Válogatás a Zene Háza legjobb családi programjaiból) Babazuri is várja a látogatókat!
Jegyárak
A programot a 6-10 éves korosztálynak szánjuk.
Tisztelt Látogatók!
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a rendezvény ideje alatt fénykép, hang- és/vagy videófelvétel készül. Amennyiben a rendezvényen részt vesz, ráutaló magatartással hozzájárul a felvételkészítéshez. Adatkezelési tájékoztató elérhető a honlapon.