SOLD-OUT - Kék vagy szomorú? Klasszikus vagy jazz? Gershwin!
Interaktív
SOLD-OUT - Kék vagy szomorú? Klasszikus vagy jazz? Gershwin!
A Hangadó Senior című sorozatunkat az idősebb korosztálynak szánjuk, de persze minden érdeklődőt szeretettel várunk. A széria célja, hogy klubként működjön és egyórás interaktív időutazás keretében játékosan meséljen el a zenetörténet érdekességeiből egy-egy fejezetet. Ezen a délutánon Amerikába kalandozunk a századforduló után, főképpen a húszas években járunk, amikor a jazz zene világhódító útjára indult. George Gershwin nem kevesebbet tűzött ki maga elé célul, mint a klubok jazz muzsikáját eljuttatni a klasszikus koncertpódiumokra! Vajon hogyan tudta ezt megvalósítani? Kövessük nyomon közösen!
Az 1920-as évek elején az afroamerikai zene hódító útjára indult szerte a világon. New Orleans és New York után meghódította Európát és szépen lassan a klasszikus zenébe is beszivárgott. Egy fehér, zsidó és autodidakta muzsikus tett mindezért a legtöbbet: George Gershwin. Az általa szerzett zenék a klasszikus és modern világokat ötvözték, elképesztően népszerű és sikeres volt, de mindkét oldalon meg kellett küzdenie az elismerésért! Leghíresebb műve a Kék rapszódia, ami egy klasszikus értelemben vett zongoraverseny, viszont ízig-vérig jazz! Sajátos módon félrefordították magyarul a címét! Kék vagy szomorú? Választ kapunk erre a Hangadó Senior Klub utolsó előadásán, amivel elköszönünk a kitartó és lelkes közönségünktől a nyári szünet idejére. Az interaktív foglalkozás végén közös zenei kvízjátékkal zárunk!
Az előadást Tápai Dóra karnagy, középiskolai tanár, a Magyar Zene Háza zenepedagógusa tartja.
A Hangadó Senior című sorozatunkat az idősebb korosztálynak szánjuk, de persze minden érdeklődőt szeretettel várunk. A széria célja, hogy klubként működjön és egy kilencven perces interaktív időutazás keretében játékosan meséljen el a zenetörténet érdekességeiből egy-egy fejezetet.
Előadó: Tápai Dóra a Magyar Zene Háza Zenepedagógusa, Ének-zenetanár, karnagy
![A minimalizmus ezer éve](https://zenehaza.hu/storage/17238/responsive-images/250302_A_minimalizmus_ezer_eve_1200x628_SZN___webp_491_256.webp)
![Warhaus (BEL) – Karaoke Moon](https://zenehaza.hu/storage/17505/responsive-images/250328_Warhaus_1200x628SZN___webp_1003_524.webp)
![Didók és Éneászok](https://zenehaza.hu/storage/17242/responsive-images/250511_Didok_es_Eneaszok_1200x628_SZN___webp_1200_628.webp)