Puccini nőalakjai: A démon – Turandot
Programsorozat
Interaktív
Puccini nőalakjai: A démon – Turandot
A rendhagyó Hangadó Senior előadás célja, hogy kapcsolódva a Dívák & Ikonok időszaki kiállításhoz, egy-egy archetipikus nőalakot és annak zenei megjelenítését bemutassa Puccini operáin keresztül.
Ez egy sorozat, de alkalmanként is kerek egész egy-egy téma. Elsőként a keletkezés időrendjét is tartva Tosca a díva került a középpontba, majd a naíva, aki a Pillangókisasszony című opera nőalakja. Ezen a szerdán a pusztító erő, a démonikus Turandot lesz a főszereplő. A rideg szívű nőalak, a könyörtelen, aki nem képes szeretni. A 'jéghegy', aki megközelíthetetlen. Az opera vége nem Puccini ízlése szerint alakult, ő másképpen tervezte ezt. Utolsó műve, amit nem tudott befejezni, de mesél helyette a muzsika. Mi lehet ennek az operának a hátterében? Milyen titkokat rejt ez a történet? Ennek nézünk közösen utána.
Élvezetes és interaktív délután ígérkezik, ahol a közönséget is megmozgatja a Magyar Zene Háza zenepedagógus előadója: Tápai Dóra. A Hangadó Senior a Magyar Zene Háza tavalyi évadban indult, szórakoztató zenetörténeti előadás sorozata, amely főképpen a nyugdíjas korosztályt veszi célba, de bármelyik korosztálynak érdekes és élvezhető. Az elmúlt évad és az idei év szinte minden alkalma teltházzal futott és nagy sikernek örvend. A sorozat témái híres zeneszerzők élete, zeneművek és ezekhez kapcsolódó érdekes, kevesek által ismert háttértörténetek, mindez színesítve zenehallgatással és film bejátszásokkal, szórakoztató kvízzel és saját aktív zenei élménnyel. Giaccomo Puccini a verista operák királya, Verdit követő zeneszerző új utakat és távlatokat nyitott az opera történetében. A verista operaszerzők: Puccini, Leoncavallo és Mascagni az egyszerű emberek drámai érzelmeit helyezik a cselekmény központjába. Az elemi erővel feltörő, ösztönszerű dallamok, kezdő operalátogatókat szinte azonnal megnyernek a műfajnak! Puccini operái a legnépszerűbbek közé sorolhatók: A Tosca, A pillangókisasszony, Turandot, minden operaház színpadán sikerrel játszott mű. A Dívák & Ikonok kiállítás kapcsán a fent említett művek címszereplőit, három archetipikus nőalakot emeltünk ki a híres operákból! Miért ilyen alakokat válogat Puccini? Mit árul el nekünk a zene nyelvén? Kedveli vagy elutasítja a szerző a főszereplőit?
Élvezetes és interaktív alkalmak, előadója: Tápai Dóra, a Magyar Zene Háza zenepedagógusa, Középiskolai Ének-Zenetanár és Karvezető.
![Vibe Changers x Szász Ági x MC Kemon x KRSA (PASO): Döntő](https://zenehaza.hu/storage/15192/conversions/vibe_changers_07_30-webp.webp)
![Firebirds Cirkuszi Társulat – Freak Fusion Cabaret](https://zenehaza.hu/storage/16190/responsive-images/240810_Firebirds_Cirkuszi_Tarsulat_1200x628_szn___webp_1200_628.webp)
![Zséda – Dívák & Ikonok kiállítás exkluzív](https://zenehaza.hu/storage/14624/responsive-images/240821_divak_kiallitas_exkluziv_zseda_1200x628_szn___webp_702_367.webp)
![Kokopelli Jazz Matiné](https://zenehaza.hu/storage/14272/conversions/240831_Kokopelli_Jazz_Matine_1200x628_szn-webp.webp)
![Shirley Horn – a nyugodt díva](https://zenehaza.hu/storage/16187/responsive-images/mozes_tamara_shirley_horn_1200x628___webp_840_439.webp)
![Szakcsi Lakatos Róbert Trio feat. Bolla Gábor](https://zenehaza.hu/storage/15188/responsive-images/szakcsi_lakatos___webp_1344_703.webp)
![Muzsikusok kávéháza: Sörös Jenő és zenekara](https://zenehaza.hu/storage/16180/responsive-images/20230321_KONCERT_patai_es_zenekara_muzsikusok_kavehaza_4_1200x628px_szovegnelkul-%281%29___webp_1200_628.webp)
![Lunchtime koncert – Háromhuszonegy Quintet](https://zenehaza.hu/storage/16224/conversions/240919_Lunchtime_Haromhuszonegy_Quintet_1200x628_szn-webp.webp)
![ROBOTORGONA](https://zenehaza.hu/storage/16181/conversions/20231006_koncert_robotorgona_1200x628px_szovegnelkul-webp.webp)
![Farinelli és sorstársai – sztárok vagy áldozatok?](https://zenehaza.hu/storage/16255/responsive-images/240929-Farinelli-1200x628___webp_411_215.webp)
![Sababa 5 (ISR) | Said Chalaban (MAR/HUN) lemezbemutató](https://zenehaza.hu/storage/15152/responsive-images/241002_sababa5_1200x628_szovegnelkul___webp_840_439.webp)
![Kode9 (SCO) | Lee Gamble (GBR) | AIWA | asvany](https://zenehaza.hu/storage/16207/conversions/MZH-kode9-leegamble-FBevent-v2-(1)-webp.webp)
![15 év dalai – a Kiskalász zenekar szülinapi koncertje](https://zenehaza.hu/storage/15692/conversions/Kiskalasz_5-webp.webp)
![Muzsikusok kávéháza: Taligás Tibor](https://zenehaza.hu/storage/15726/conversions/230404_ELOADAS_Pikacs-István_muzsikusok-kávéháza-_5_szovegnelkul_1200x628px-webp.webp)
![Babazuri – Kerekítő Tippentő Benedek Krisztával](https://zenehaza.hu/storage/16184/responsive-images/kerekito-%282%29___webp_503_263.webp)
![Palágyi Ildikó: A csodakert, vendég: Cakó Ferenc](https://zenehaza.hu/storage/15729/responsive-images/pal%C3%A1gyi_ildik%C3%B3_sajt%C3%B302-%281%29-%281%29___webp_1254_672.webp)
![Jazzbeavató a Modern Art Orchestrával](https://zenehaza.hu/storage/16223/responsive-images/241026_Jazzbeavato_a_Modern_Art_Orchestraval_1200x628_szn___webp_839_439.webp)
![Talpuk alatt fütyül a szél (1976)](https://zenehaza.hu/storage/16254/responsive-images/241029-Talpunk-alatt-1200x628___webp_840_439.webp)
![Világfalu – zenei szabadegyetem: Weyer Balázs](https://zenehaza.hu/storage/16258/conversions/241030-Világfalu-Weyer-B-1200x628-webp.webp)
![Gitárhősök #2: Jimmy Page, Jeff Beck, Eric Clapton (UK, 60s)](https://zenehaza.hu/storage/16263/responsive-images/Jimmy-Page-%281%29___webp_2560_1357.webp)
![A jazz nagy egyéniségei #10 – Bill Frisell](https://zenehaza.hu/storage/16267/responsive-images/Bill_Frisell-%281%29___webp_1673_879.webp)
![Zenei műszótár: szvit](https://zenehaza.hu/storage/15709/conversions/ground-webp.webp)
![Sun Kil Moon & Amoeba lemezbemutató koncert (USA/HUN)](https://zenehaza.hu/storage/16253/responsive-images/241123-Sun-kil-moon-1200x628___webp_411_215.webp)
![Vakvagányok (2001)](https://zenehaza.hu/storage/16193/responsive-images/ground___webp_1200_628.webp)
![Babazuri – Tündérfátyol, Zeneszó](https://zenehaza.hu/storage/16186/responsive-images/tunderfatyol-zeneszo___webp_385_203.webp)
![Szubjektív! Batta András sorozata – A virtuózok világa - a világ virtuózai #3](https://zenehaza.hu/storage/15693/responsive-images/batta-%281%29___webp_2400_1290.webp)
![Advent és Karácsony misztikus dalai](https://zenehaza.hu/storage/16257/responsive-images/250302-A-minimalizmus-1200x628___webp_1003_524.webp)
![A minimalizmus ezer éve](https://zenehaza.hu/storage/16260/conversions/250302-A-minimalizmus-1200x628-webp.webp)