TELTHÁZ - The Qualitons lemezbemutató | Giliszta
TELTHÁZ - The Qualitons lemezbemutató | Giliszta
Az utóbbi évek egyik legnagyobb nemzetközi érdeklődését kiváltó zenekara, a Qualitons 2022 tavaszán, a csúcson jelentette be feloszlását. A történet azonban itt mégsem ért véget. Az alkotó közösségként működő formáció néhány tagja elvárások nélkül, a zenélés öröméért újra összejött a próbateremben. Így született újjá a Qualitons, amely jelenlegi felállásában (Boros Levente, Hock Ernő, Menyhei Ádám, Szőke Barna, Weil András) egy új fejezetet nyit a zenekar történetében. Saját bevallásuk szerint kamaszos lendülettel vágtak neki a munkálatoknak. Tavasszal megjelenő új lemezük sokkal jamelősebb, és hangulatában egységesebb lesz, annak ellenére, hogy az afrobeat, a hiphop, az elektronikus hangszerelés, sőt még a nyolcvanas évek bűnüldöző sorozatzenéje is megjelenik rajta. A közönség május 10-én a Magyar Zene Házában hallhatja majd először a teljes album anyagát, de természetesen a repertoárba a Qualitons korábbi érájából is csempésznek majd jó néhány dalt. Az estet a Giliszta koncertje nyitja.
A Qualitons első magyar zenekarként kapott meghívást Amerika egyik legmenőbb, új zenék felfedezésére specializálódott rádiójába, a KEXP ikonikus stúdiójába. Végigkoncertezték a fél világot Németországtól Spanyolországon át Franciaországig. Állandó fellépői voltak különböző showcase fesztiváloknak, meghívást kaptak a texasi SXSW fesztiválra is, ahol a JanSport versenyét meg is nyerték. Három népszerű nagylemezzel, egy elsöprő sikert arató, a legendás Kex zenekar előtt tisztelgő Kexek című EP-vel, illetve egy dupla teltházas lemezbemutatóval a hátuk mögött jött a feloszlás híre, amire meg most érkezett az örömteli visszatérés bejelentése. Pláne öröm, hogy rögtön egy nagylemezzel érkeznek, amit a Zene Házában hallhat a közönség élőben először.
Ez pedig két vadonatúj dal session videója:
Giliszta
A Giliszta pszichedelikus funk rock – öndefiníciója szerint „bármicore” – zenekar és szabadgondolkodó művészeti kollektíva 2017-ben jött létre, a korai években két minialbummal és néhány, főleg live session keretében kiadott single-lel jelentkezett. A zenekarra az állandó tagság mellett a folyamatos tartalmi és formai változás jellemző, dalaikban pedig a pszichedelikus rocktól kezdve a hiphop/space funkon át a thrash metalig sok különböző műfaj megtalálható. Az ironikus stílusgyakorlatoktól kezdve a progresszív ötvözetekig a sokszínűség maga is sokféleképpen jelenik meg.
Jegyárak
A koncertterem elrendezése: álló
early bird jegyár: 6 900 Ft
normál jegyár: 7 900 Ft