Zene Háza Muzsikáló Természet Zenekar: Utazások égen-földön
Koncert
Interaktív
Jazz
Improvizáció
Zene Háza Muzsikáló Természet Zenekar: Utazások égen-földön
E különleges nevű együttes koncertsorozata a Zene Háza egyik legsikeresebb családi programja volt az évek során. Sikerük titka nemcsak a zenészek kedvességében, profizmusában rejlik, hanem abban is, hogy számos, különböző zenei világból érkeznek, a népzenétől a világzenén át a jazzig, és a koncert során meg is mutatják ezeknek a különböző zenei világoknak a sajátosságait. Sőt, kifejezetten az aprónép füleihez igazítják muzsikájukat, miközben zene és természet kapcsolatára, a hangszerek világára, és sok más területre is elvezetik mesésen, muzsikákkal körbeölelve a közönséget. Nagy öröm tehát, hogy ismét összeáll a csapat, hogy bemutassák, szerintük milyen a legkisebbeknek szóló jó zene.
Music Edutainment Showcase, azaz MESH. Magyarul „HÁLÓ”, konkrétabban zenei élménypedagógiai találkozó. Ez a lényege ennek a két napnak, ahol igyekszünk minél több jó gyakorlatot bemutatni arra, hogyan lehet a zenét élményszerűen közvetíteni a nagyközönség, kiemelten a gyerekek felé. Fontos azonban, hogy ez egy találkozási lehetőség is: zenével és ezen keresztül egymással. Bízva abban, hogy a zene örömforrás jellegét felismerve egy olyan háló születik, ami egész életünkben megtart. A MESH 2025 – Zenei élménypedagógiai találkozó szombati napján (Válogatás a Zene Háza legjobb családi programjaiból) a Zene Háza Muzsikáló Természet Zenekar koncertje is várja a látogatókat!
Tisztelt Látogatók!
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a rendezvény ideje alatt fénykép, hang- és/vagy videófelvétel készül. Amennyiben a rendezvényen részt vesz, ráutaló magatartással hozzájárul a felvételkészítéshez. Adatkezelési tájékoztató elérhető a honlapon.