TELTHÁZ – Analog Balaton, vendég: sierra delta
TELTHÁZ – Analog Balaton, vendég: sierra delta
Zsuffa Aba és Vörös Ákos duója, vagyis az Analog Balaton 2017-ben alakult Budapesten. Az eleinte szórványosan megjelent dalaikkal egyre nagyobb rajongótábort gyűjtöttek maguk köré. A páros sokrétű szerzeményei az ország egyik legizgalmasabb zenekarává tették az Analog Balatont, amelynek hangzása már a kezdetek óta az akusztikus gitárzenére, és a sötétebb tónusú, lüktető elektronikára épül. Második nagylemezük idén októberben jelent meg, a 2024-es évet a Zene Házában zárják egy duplakoncerttel, amelyeken Deli Soma új formációja, a sierra delta zenél vendégként.
Az Analog Balaton karrierjének alakulása több szempontból is különleges. Még nem voltak rögzített, kiadott dalaik, amikor már telt házas live-act bulikat adtak országszerte. A hazai underground körökből aztán egyre inkább előre törtek, és 2021-ben megjelent első nagylemezükkel már egészen széles közönséget voltak képesek megszólítani, de úgy, hogy a kilencszámos Lent című lemez hű maradt a kezdeti improvizatív jellegű, minimalista elektronikához, miközben már nagyon erős szövegvilág jellemzi az azon hallható dalokat.
A debütlemez szétcsúszott esték, bágyadt reggelek, és magányos szomorkodások története, az őszinte sorok pedig azonnal betaláltak, a Lent a szakma és a közönség körében is osztatlan sikert aratott. 2022-ben már nem volt fesztivál Analog Balaton nélkül, ugyanebben az évben pedig már landolt is a következő EP-jük, a Csússz le – rajta olyan közreműködőkkel, mint Szendrői Csaba (Elefánt) vagy 6363 (Gege). Zsuffa Aba és Vörös Ákos 2023-ban sem lassított, mindezek koronájaként év végén elnyerték a Music Hungary Showtime-díját. A zenekar második lemeze 2024 októberében jelent meg, a Repedés című anyag a Csússz le kibővített verziója. A lemezbemutató koncert után országjárásra indul a zenekar, majd az évet a Zene Házában zárják egy dupla koncerttel.
sierra delta
Deli Soma neve a Middlemist Redből már ismerős lehet, azt viszont kevesen tudják róla, hogy az elmúlt pár évben sierra delta néven új projektbe kezdett. Az márciusi első single megjelenését jövő év elején követi majd az első 4 számos kislemez, aminek kibővített live verzióját ezen a két estén hallhatja először a közönség az Analog Balaton vendégeként a Magyar Zene Házában. A stúdióban legtöbbször egyedül alkotó Deli élőben kiegészül a szintén MMR tag Ürögdi Ábellel (dob, sampler), Háló Gergővel (szintik, minták) valamint Háló Sárával (vokál).
Jegyárak
Early bird ár: 6 900 Ft
Normálár: 7 900 Ft