TELTHÁZ - Joep Beving (NED)
TELTHÁZ - Joep Beving (NED)
A holland Joep Beving az egyik leghallgatottabb zongorista a világon – a Spotifyon közel két és félmillió hallgatója van havonta –, szerzeményeiben a kortárs klasszikus zene, és a popos, valamint finoman jazzes megközelítések ütköztetése találkozik. Legutóbbi lemeze, a Deutsche Grammophonnál megjelent, zenei filozofálgatásnak is beillő Hermetism című 2022-es LP.
Beving már fiatal korában zenei tanulmányokat folytatott, többéle műfajban is kipróbálta magát (tanult jazzt, dobolt egy rockzenekarban, konzervatóriumba járt zongora-szakon, hobbiból elektronikus zenét szerzett), de különböző okok miatt mind megszakadt egy ponton, ám a zene végül utat talált magának Beving életében, igaz, meglehetősen későn, a harmincas évei végén. Egy kisebb kimerültség után terápiás céllal kezdett újra zongorázni, és ekkor állt össze minden ahhoz, hogy átadja magát a zenének, és kiadja magából a dalait. Ugyanekkor egy közeli barátja halálára komponált egy emlékdalt, amit a barát családjának kérésére rögzített, és ez elvezette első nagylemeze anyagához. A 2015-ös Solipsism váratlanul nagy siker lett a Spotify-on, ami után leszerződtette az egyik legjelentősebb klasszikuszenei kiadó, a Deutsche Grammophon, ahol már négy nagylemeze jelent meg. Kompozícióiban a műfaji határok elmosása jelenik meg, ambientes-jazzes-kortárs zene jellemzi, ami élőben sokszor transzcendens élményt eredményez előadónak, hallgatónak egyaránt.
Jegyárak
Early bird: 4 000 Ft
Normál ár: 4 900 Ft