Stravinsky tükörben 1. – Ördögi mesék

Igor Stravinsky divat és trend formáló zeneszerzője volt a 20. századnak. Olykor fenegyereknek, zenei mutatványosnak, olykor kaméleonnak tartották. Igazságtalanul. Ma, megfelelő történelmi távlatból nyilvánvaló, hogy a sokszínű század zenéjének történetét nem lehet Stravinsky nélkül megírni. Nem is írták meg. Furcsa, de érthető módon Magyarországon későn ismerték el zenéjének értékét, poézisét. Bár Bartókra erősen hatott, Kodály és követői sokáig elutasították, hiányolták a mozgalmat teremtő, világmegváltó gesztust művészi habitusából. Stravinsky valóban több maszkot hordott – átvitt értelemben – de ugyanazzal a szemmel és szellemmel fordult a világ felé. Ki volt valójában? Mit mutat a tükör? Erre a kérdésre keres választ Batta András és Keller András a Concerto Budapest kiváló muzsikusaival három szeánszon, szóban és zenében egyaránt.

Stravinsky tükörben I.: Ördögi mesék

Stravinsky vonzódott az ördög figurájához, sőt benne magában is volt valami diabolikus. Az irodalmi-zenei vonzódás az orosz folklórban gyökerezett, és valószínűleg Tolsztoj-, Dosztojevszkij olvasmányokra is visszavezethető. Orosz miliőt árasztó balettjében, a Petruskában (1911) jelenik meg először az ördög egy mutatványos alakjában, aki úgy játszik drámai figuráival, mint a bábokkal. Az I. világháború alatt, amikor a sátán történetei valósággá váltak, Stravinsky egy háborúból hazatérő katonát hoz össze az ördöggel, s kerekít belőle népies Faust-drámát, A katona története címmel (1918), prózai színészekkel, kamaraegyüttessel kísérve. Faust és Mefisztó – más néven – operai remekművében, Az aranyifjú útjában (1951) is megjelenik, egy 18. századi képregény ihletésére, saját ötletként. A drámát itt is az esendő ember és a pokol ura vívja, de az ördögi penge a végén kicsorbul az igaz szerelem védő pajzsán. Ezen az esten Stravinsky ördögeivel parolázunk körül groteszk, félelmetes, megrendítő zenék segítségével.