Cseh Tamás 80: Indián tipi – installáció a ház előtt

Cseh Tamás, amellett, hogy a magyar popzene, a daléneklés egyik legnagyobb alakja, a magyar indián közösségnek is az egyik leginkább meghatározó figurája volt. A Cseh Tamás 80 emlékévhez – a december 9-i Víg Mihály-féle, és a december 10-i Beck Zoli-Szűcs Krisztián-féle Cseh Tamás-koncerthez – kapcsolódva a Zene Háza bejáratánál egy indián tipi tekinthető meg december 4. és december 10. között, a kúpalakú sátorban az indián élethez kapcsolódó fotók, leírások láthatók, olvashatók és mozgóképen is megelevenedik az „indián”. Ez az eredetileg sokezer nép, akikből ma is sok száz él nagy kulturális és nyelvi változatosságot mutatva.

Pár mondat az indián tipiről

Már az “indián” szó is magyarázatra szorul: Innen Magyarországról nézvést oly egyszerűnek látszik: “Egy nép, akik Amerika őslakói voltak, valaha ők és csak ők népesítették be ezt a hatalmas kontinenst”. Valójában sokezer nagyon különböző nép élt ott, többségüket kiirtotta a fehér ember! De töredékük megmaradt, ma is sok száz kis nép fiaira bukkanhatunk, akik még mindig jóval nagyobb kulturális és nyelvi változatos-ságot mutatnak, mint amit akár a teljes Európában láthatunk.

Válasszuk ki a Préri-vidéket. Ez "csak" körülbelül tíz magyarországnyi (eredetileg erdőben, vadban meglehetősen szegény, zömében gyér füves) terület, az USA “közepe táján”, mely a fehér behatolás előtt alig lakott térség volt. Aztán a (fehérektől szerzett) lovak és a fém eszközök lehetővé tették hogy ez is lassacskán több mint ötven különféle nyelvű nép folyamatos, állandó lakóhelyévé váljon, – majdnem háromszáz éven át.

A nagy változást alapvetően a fehérektől szerzett lovak elterjedése okozta; – Azaz a térség igazán “lakhatóvá” attól vált, hogy a lovakkal sokkal nagyobb területeket lehetett bejárni, a vadászat és a gyűjtö-getés kihasználható területévé tenni. Főleg pedig velük eredményesen /hatékonyan lehetett a bölényekre vadászni, és így erre a gazdag élelemforrásra folyamatosan lehetett támaszkodni. Valójában itt egy új kultúra kezdett kialakulni, melynek kiteljesedését azonban az USA katonái a főleg 1866 és 1892 közötti időszakban lezajlott népirtással (és a rezervátumokba toloncolásokkal) egyszerűen elvágták.

A tipi, ez a kúp-alakú sátor, e népek nagyjából egységes lakósátra volt, az év teljes egészén át. Könnyű volt a hagyományos vándorló élet igényei szerint gyorsan lebontani, szállítani, szűk egy óra alatt újra felállítani. (Ha “sietni kellett”, bő fél óra alatt a teljes tábor útra kész volt, minden előzetes készület nélkül!) A tipi ma is használatos, de folyamatos életteret csak különleges keveseknek jelent.

A tipi a kezdeti időkben inakkal összevarrt bölénybőrökből készült, más megoldás nem volt. Múzeu-mokban látható néhány példány, melyek százötven évnél is jóval öregebbek. Bizony akkor sem volt egyszerű feladat az ifjú párnak létrehozni leendő lakhelyét, mely legalább 16 teljes bölénybőr kikészí-tését és szakszerű összevarrását kívánta. Egy kiváló vadász néha nagyobbat is megengedhetett magának, akár 25 bölény bőréből. De ezek már két mázsánál is többet nyomtak, szállításuk, állításuk is csak két darabban történhetett. … Aztán amikor a fehér kereskedők megjelentek e vidékeken, a ponyva-anyag szinte azonnal kiszorította a nehéz bőröket. Sőt ezáltal nagyobbak is lehettek a tipik, (a különleges, közösségi célokra használt tipik akár 8-10 méteresek is,) szemben a korábbi 4, legfeljebb 5 méteresekkel.

Cseh Tamás és a tipi

Cseh Tamás neve itt csillog napjaink kulturális életében is – noha immár tizennégy éve, hogy elhagyta e földi világot. Dalai szívünkben zengenek, de sokszor újólag hallhatják füleink is, hiszen igényes szerkesztők teszik be válogatásaikba, hivatkoznak rájuk, idézetek villanak elő. És átiratok sokasága születik, mostanában is. E dalok merőben szokatlan karakterükkel, üzeneteikkel, és nem utolsó sorban előadójuk rendkívűli személyisége okán is szinte új műfajként robbantak be viharosan terebélyesedő közönségük körébe. – Mindenki ki volt éhezve a bátor, igaz szóra az akkori világ szürke, merev hazugság-szövevényében vergődve, életük gyógyítása érdekében is.

Saját szavaira hivatkozva (Bérczes László: Beszélgetőkönyv) itt a helye “beemelni életművi kincsei közé” családját, szellemi-erkölcsi hagyatékát ma is féltőn gondozó feleségét és két gyermekét. Ők mind jelen vannak a jelenlegi magyar művészeti, szellemi élet terében.

Aztán pedig indiánságát, ezt a különös, szinte reménytelenül megérthetetlen kutúrantropolőgiai kalandot, mely bőven több mint ezer ember életébe hozott be saját megélt élményeket egy egészen más világból, a síksági indiánok törzsi kultúrájának “így megérinthetővé varázsolt” mindennapjaiból. Cseh Tamás 1961-ben, három barátjával az érettségire készülve “találta ki ezt a különös indián-játékot”. Aztán egész életében vezette, építette és tökéletesítette e máig is erőben élő “szellemi (és valóságos) kalandot”, mely speciális jegyei által a világon egyedül áll, kiemelkedve sok tízezer “indián-hobbista” szintén figyelemre méltó szellemi és fizikai tudása, tapasztalata fölé.

Nos itt egy “TIPI” áll, korhű mása e régi népek “családi házának”, mely praktikus, egyszerű, tulajdonosa a havas téli hidegben is biztos fedezéket talál benne. Ebből a szinte megközelíthetetlen különösségből próbálunk meg itt felvillantani mégiscsak valami keveset. Reméljük hogy a különös “mozgó-árnyékok” (filmkockák) segítségével képesek leszünk örömet és jó gondolatokat ébreszteni látogatóinkban!