TELTHÁZ - Inota Showcase: Max Cooper 3D live
TELTHÁZ - Inota Showcase: Max Cooper 3D live
Az elektronikus zene leplombált műfaji dobozain túli, vagy éppen azokat egymásba nyitó, esetleg rajtuk keresztülsikló és csak néhány elemet átmentő, vagy mindent radikálisan lebontó-újjáépítő mikrouniverzumok különösen gyakran vonzzák magukhoz a kritikákban az önazonos jelzőt - nem véletlenül, hiszen az a művész, amelyik eljut odáig, hogy már ne érdekeljék a zsánerek kódexei, jó eséllyel előbb talál rá a saját nyelvére, mint bárki más. Nyelvre, ami, ha különböző arányokban is, de jellemzően reflektál önmagára, illetve az őt körülvevő világra, és izgalmasan mesél valamit mindkettőről, azok viszonyáról.
Max Cooper ennek a zenésztípusnak az egyik legrégibb képviselője, amiben alighanem közrejátszott, hogy nem csak egy világra nyitott mezei gondolkodóként, de tudományos szinten is könyékig beletúrt környezetének megismerésébe: az informatika, a biológia és a big data metszéspontjában kutatta a rendszerszintű összefüggéseket, majd szerzett doktorátusi fokozatot – egészen pontosan a génszabályozó hálózatok evolúciójának modellezésére szakosodott, már amikor éppen nem a helyi techno klubban rezidenskedett. Nincs is rácsodálkoznivaló, hogy zenei dolgozatai – amik az egyértelműbb tánczenék felől az évek során az egyre absztraháltabb formák felé indultak el, az ünnepélyes dallamokat azonban mindvégig vezérlángként őrizve – gyakran az emberiségnek a világban elfoglalt helyéről sztoriznak.
Legutóbbi albumához, a 2022-es Unspoken Wordshöz ráadásul lebilincselő 3D-s vizuális műsort is rendel: aki ott volt az első INOTA Fesztiválon, annak azért kell újra-, aki pedig nem, annak azért érdemes először megnéznie az előadást, ami egyszerre több síkban látja el a szemlélőt vizuális táplálékkal. Coopert hazai supportként az INOTA Fesztivál vizuális- és fényművészei kurátorának és társszervezőjének, Besnyő Dánielnek, valamint a generativ vetítéseket, animációkat és audio anyagokat készítő Kiss Patriknak a CLOUDHITECTS nevű projektje kíséri: a performansz során Magyarország nagyszerű épületei alakulnak át virtuális pontfelhő-architektúrákká, az utazás során megfolyva, bomolva és egymásba morfolódva. A zenei oldal ugyanazt az ambivalens érzést igyekszik megragadni, mint amit a pontfelhők látványa okoz: klasszikus hangszerek nosztalgikus textúrái torkollnak kortárs elektronikába.
![Vibe Changers x Szász Ági x MC Kemon x KRSA (PASO): Döntő](https://zenehaza.hu/storage/15192/conversions/vibe_changers_07_30-webp.webp)
![Firebirds Cirkuszi Társulat – Freak Fusion Cabaret](https://zenehaza.hu/storage/16190/responsive-images/240810_Firebirds_Cirkuszi_Tarsulat_1200x628_szn___webp_1200_628.webp)
![Zséda – Dívák & Ikonok kiállítás exkluzív](https://zenehaza.hu/storage/14624/responsive-images/240821_divak_kiallitas_exkluziv_zseda_1200x628_szn___webp_702_367.webp)
![Kokopelli Jazz Matiné](https://zenehaza.hu/storage/14272/conversions/240831_Kokopelli_Jazz_Matine_1200x628_szn-webp.webp)
![Shirley Horn – a nyugodt díva](https://zenehaza.hu/storage/16187/responsive-images/mozes_tamara_shirley_horn_1200x628___webp_840_439.webp)
![Szakcsi Lakatos Róbert Trio feat. Bolla Gábor](https://zenehaza.hu/storage/15188/responsive-images/szakcsi_lakatos___webp_1344_703.webp)
![Muzsikusok kávéháza: Sörös Jenő és zenekara](https://zenehaza.hu/storage/16180/responsive-images/20230321_KONCERT_patai_es_zenekara_muzsikusok_kavehaza_4_1200x628px_szovegnelkul-%281%29___webp_1200_628.webp)
![Lunchtime koncert – Háromhuszonegy Quintet](https://zenehaza.hu/storage/16224/conversions/240919_Lunchtime_Haromhuszonegy_Quintet_1200x628_szn-webp.webp)
![ROBOTORGONA](https://zenehaza.hu/storage/16181/conversions/20231006_koncert_robotorgona_1200x628px_szovegnelkul-webp.webp)
![Farinelli és sorstársai – sztárok vagy áldozatok?](https://zenehaza.hu/storage/16255/responsive-images/240929-Farinelli-1200x628___webp_411_215.webp)
![Sababa 5 (ISR) | Said Chalaban (MAR/HUN) lemezbemutató](https://zenehaza.hu/storage/15152/responsive-images/241002_sababa5_1200x628_szovegnelkul___webp_840_439.webp)
![Kode9 (SCO) | Lee Gamble (GBR) | AIWA | asvany](https://zenehaza.hu/storage/16207/conversions/MZH-kode9-leegamble-FBevent-v2-(1)-webp.webp)
![15 év dalai – a Kiskalász zenekar szülinapi koncertje](https://zenehaza.hu/storage/15692/conversions/Kiskalasz_5-webp.webp)
![Muzsikusok kávéháza: Taligás Tibor](https://zenehaza.hu/storage/15726/conversions/230404_ELOADAS_Pikacs-István_muzsikusok-kávéháza-_5_szovegnelkul_1200x628px-webp.webp)
![Babazuri – Kerekítő Tippentő Benedek Krisztával](https://zenehaza.hu/storage/16184/responsive-images/kerekito-%282%29___webp_503_263.webp)
![Palágyi Ildikó: A csodakert, vendég: Cakó Ferenc](https://zenehaza.hu/storage/15729/responsive-images/pal%C3%A1gyi_ildik%C3%B3_sajt%C3%B302-%281%29-%281%29___webp_1254_672.webp)
![Jazzbeavató a Modern Art Orchestrával](https://zenehaza.hu/storage/16223/responsive-images/241026_Jazzbeavato_a_Modern_Art_Orchestraval_1200x628_szn___webp_839_439.webp)
![Talpuk alatt fütyül a szél (1976)](https://zenehaza.hu/storage/16254/responsive-images/241029-Talpunk-alatt-1200x628___webp_840_439.webp)
![Világfalu – zenei szabadegyetem: Weyer Balázs](https://zenehaza.hu/storage/16258/conversions/241030-Világfalu-Weyer-B-1200x628-webp.webp)
![Gitárhősök #2: Jimmy Page, Jeff Beck, Eric Clapton (UK, 60s)](https://zenehaza.hu/storage/16263/responsive-images/Jimmy-Page-%281%29___webp_2560_1357.webp)
![A jazz nagy egyéniségei #10 – Bill Frisell](https://zenehaza.hu/storage/16267/responsive-images/Bill_Frisell-%281%29___webp_1673_879.webp)
![Zenei műszótár: szvit](https://zenehaza.hu/storage/15709/conversions/ground-webp.webp)
![Sun Kil Moon & Amoeba lemezbemutató koncert (USA/HUN)](https://zenehaza.hu/storage/16253/responsive-images/241123-Sun-kil-moon-1200x628___webp_411_215.webp)
![Vakvagányok (2001)](https://zenehaza.hu/storage/16193/responsive-images/ground___webp_1200_628.webp)
![Babazuri – Tündérfátyol, Zeneszó](https://zenehaza.hu/storage/16186/responsive-images/tunderfatyol-zeneszo___webp_385_203.webp)
![Szubjektív! Batta András sorozata – A virtuózok világa - a világ virtuózai #3](https://zenehaza.hu/storage/15693/responsive-images/batta-%281%29___webp_2400_1290.webp)
![Advent és Karácsony misztikus dalai](https://zenehaza.hu/storage/16257/responsive-images/250302-A-minimalizmus-1200x628___webp_1003_524.webp)
![A minimalizmus ezer éve](https://zenehaza.hu/storage/16260/conversions/250302-A-minimalizmus-1200x628-webp.webp)