Ugrás a tartalomhoz
Azonnali hívás
Felfedezéshez – Horn Márton intézményigazgató programajánlatai és visszatekintése

Felfedezéshez – Horn Márton intézményigazgató programajánlatai és visszatekintése

2023/10/06 | 6 p

Horn Márton Magyar Zene Háza intézményigazgató programajánlatai az őszi időszak eseményeihez, illetve visszatekintése az előző félévre.

2023 első féléve kiemelt időszak volt, tele sok új tapasztalattal és újdonsággal. Már év elején is több premierrel jelentkeztünk, mint például a Cseh Tamás emlékkoncert-sorozat első állomása Vecsei H. Miklóssal és Szabó Balázzsal, de januárban nyílt meg az első időszaki kiállításunk is, amely a Kádár-korszak poptörténetével foglalkozik, és amelyet mára több mint 40 ezren láttak – és láthatnak is még egészen október végéig. Folytattuk DOME_LIVE-sorozatunkat a Hangdómban, ez már a 15. részénél tart. Itt nem akármilyen előadást mutatunk most be, hiszen Eötvös Péter: Mese című művét dolgoztuk fel MOME-s diákok segítségével vásznakon és a 360 fokos hangzásvilágban. Így még biztos, hogy nem hallhatta a közönség. Idén bontakoztak ki Lunchtime és Operabeavató című koncertsorozataink is, mindkettő Zene Háza specifikus, hiszen mindkét esetben egyedi, újító eseményekről van szó. A zenei ismeretterjesztés szinte minden programunkat átjárja.

Jazz és a Rock & Roll szabadegyetemeinken körbejárjuk a legnagyobb előadókat Elvistől, a Beatlesen át a Stones-ig, vagy Louis Armstrongig. A könyvtárunkban hónapról-hónapra a hazai zenei témájú filmekkel is találkozhatott a közönség, volt István a Király, Rocktérítő vagy Eszkimó asszony fázik is. A mozi a nyár beálltával kertmozivá alakulhatott, hiszen a csodálatos szabadtéri színpadunkra késő tavasztól kora őszig kiköltözhetünk egy fröccsel zenét hallgatni, filmeket nézni. De nem csak filmekkel, hanem koncertekkel is találkozhatott, aki ide látogatott, sőt, volt, hogy adott némafilmhez élő zenélés is társult. Több sorozat is indult a nyáron, mint amilyen a most debütált Berlin-Budapest Expressz, mely kísérleti zenéken keresztül köti össze a berlini és a hazai zenei szcénát. Járt nálunk Peruból és Kolumbiából is zenekar, a dél-amerikai fesztiválunk keretében. A Sziget Fesztivállal közös programjaink pedig lehetővé tették, hogy Kubából, a Réunion szigetről vagy Malawiból is eljussanak hozzánk a dallamok.

A futó nagy kiállításaink mellett megjelentek a ház különböző tereiben a kisebb installációk és kiállítások is, mint például Kokesch Ádám műve, vagy a KFT zenekar történeti kiállítása, ennek folytatásaként most az Ejtech duó interaktív installációjával nyitottunk szeptemberben.

Meglepetésekkel van tele az évad kezdés, hiszen olyan hazai produkciók is ellátogatnak hozzánk, akik korábban még sosem, ilyen például Lakatos Mónika WOMEX-életműdíjas énekes szólóestje, vagy Beck Zoli és Szűcs Krisztián, valamint Víg Mihály új produkciói, de lesz Kampec Dolores is új albumának bemutatójával. Aki pedig inkább a törtebb ütemeket szereti, annak készül a Hip-hop 50! koncertünk, ahol a stílus évfordulóját ünnepeljük, többek között Co Lee-val, Saiiddal, Lil Frakk-kal. A ház szerepében oly fontos élménypedagógiát pedig egy minifesztivál keretében ismerhetjük meg, ahol a legújabb zenepedagógiai trendek mutatkoznak be novemberben. Ha pedig külföld, akkor két koncertet hadd emeljek ki, személyes kedvencem az angolai származású Bonga, aki most ünnepli 81. születésnapját – egyedülálló hangjával jól ötvözi a portugál folk és az angolai tradicionális zenei elemeket. Akit pedig megmozgat a brit nu-jazz, az Mansur Brownt vagy Alfa Mistet semmiképp ne hagyja ki, mindannyian októberben érkeznek hozzánk. Klasszikus téren pedig Boldoczki Gábor, Fenyő László és Dinyés Soma alkot biztosan maradandót – ha pedig népzene, akkor a Martin György-emléknapot ajánlom: a néprajzkutatóra emlékezünk, akit egyszerűen a néptánc Bartókjának szokás nevezni. Ennyi koncertre, amennyi ebben az izgalmas magazinban található, biztosan nehéz lenne ellátogatni, de ígérem, hogy ha nehéz a választás, akkor a kombinált bérleteinkkel bárki biztosan jó oldalát ismeri meg a Zene Háza világának. Jó felfedezést!

Horn Márton
Intézményigazgató