Cimbalomszalon: Hegedűs Luca és Paľa Škodová (SVK)
Programsorozat
Cimbalomszalon: Hegedűs Luca és Paľa Škodová (SVK)
A 2022 nyarán indított Cimbalomszalon elnevezésű sorozatunkban mindig két rangos cimbalomművész ad közös koncertet. Ezúttal a számos formációból ismert Hegedűs Luca és a szlovák Paľa Škodová lép először együtt színpadra.
A magyar Hegedűs Luca és a szlovák Paľa Škodová első közös fellépése két teljesen különböző, de mégis több ponton összekapcsolódó zenész közös koncertje lesz.
Pal’a Škodová komolyzenei végzettsége és műveltsége mellett a szlovák folklórzene jeles képviselője is. A koncerten a klasszikus repertoár darabjai mellett a magyar és a szlovák népzene ihlette összeállítások szerepelnek. Ezt kitekintések fűszerezik a román cimbalmos zene irányába. A műsorban Hegedűsék igyekeznek megmutatni a hangszer egyedi hangszíneit, sokféleségét.
Hegedűs Luca Gyermekkorától zenei pályára készült. Komolyzenei tanulmányait csellón kezdte el 4 évesen a kecskeméti M. Bodon Pál Zeneiskolában. Szülei révén a magyar népzene és néptánc az élete szerves része lett. Ám később a népzene miatt brácsázni, majd cimbalmozni tanult. Utóbbi hangszer azonnal megtetszett neki, és immár minden figyelme a cimbalomra irányult. Három évvel később felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi cimbalom előadóművész szakára, ahol Balogh Kálmán volt a tanára.
A népzene mellett komolyzenét is tanult Farkas Rózsától. „Az évek során számos kiváló, számomra meghatározó folklór zenésszel volt lehetőségem együtt muzsikálni. Ezáltal nemcsak a magyar, hanem a környező népek zenéit is megismerhettem. Az erdélyi és olténiai román zene különösen közel áll a szívemhez, nemcsak a cimbalmosok, hanem más hangszeresek játékát illetően is. 2017-től a Partiumi Keresztény Egyetem Zene szakán tanulhattam, idén diplomáztam. Szakdolgozatomban a cimbalom, mint improvizációs hangszer tanulmányozásával foglalkoztam. Ehhez a diplomamunkához a hangszer számomra meghatározó alakjainak Csurkulya Józsefnek, Ürmös Sándornak és Giani Lincannak a játékát vettem alapul.”